Event Adagio, Duma Színház és chippendale show...Visszafogott rendezvények

2010. március 4. 15:04

(BTL.hu)A tavalyi 30-40 %-os visszaesés után az idén további 20-30 %-kal csökken a rendezvényes piac, a programok most még szerényebbek lesznek. Ugyanakkor a jóval kevesebb érdekelt cég 60 %-a, vagyis 800 vállalat szívesen fogadja a helyszínek és a rendezvényszervező cégek ajánlatát, s ehhez...

engedélyezett e-mail címet is adtak. A többi között ezt tartalmazza az a nagyszabású felmérés, amelynek során a nyolcadik éve rendezvényes kutatásokat folytató PROMO DIREKT Kft. 3.000 nagyvállalat vezetőivel készített interjút.

Az idei felmérésben is azt vizsgálták, hogy a félmilliárdnál nagyobb árbevételű 12 ezer cég egynegyedénél milyen célcsoportoknak, milyen rendezvényeket: kongresszust, konferenciát, kiállítást, bemutatót, ügyféltalálkozót, promóciós rendezvényt, tréningeket, partyt szerveztek, illetve szerveznek az idén, méghozzá milyen költségvetéssel és kivel. Az idén is csak olyan vállalatokat kerestek meg, amelyet az elmúlt években nem vizsgáltak telemarketinges felmérésükkel.

Szentirmay László, a PROMO DIREKT Piackutató ügyvezetője rámutatott, hogy míg a korábbi években a megkeresett több mint háromezer cég kb. 45 %-a jelezte valamilyen rendezvény lebonyolítását, tavaly már csak 31 %, az idén pedig kevesebb, mint egynegyedük vagyis mintegy 700 nagyvállalat. Az idén a cégek nem egész felét (45 %) tekinthetjük a rendezvényes szakma szempontjából „érdemi” cégnek, vagyis amelyek tavaly, tavalyelőtt voltak érdekeltek vagy az idén terveznek valamilyen rendezvényt, esetleg fogadnak ajánlatot. Ez az arány tavaly 58 %, a korábbi években pedig 65 % volt.

Az 1.386 érdemi cég 35 %-a budapesti, további 11 %-a pest-megyei, további 54 % pedig más megyékben található. Az alapadatok lekérdezésénél a tavalyinál kicsit többen: 93 % adta meg központi e-mail címét és 85 % weboldalának nevét, ami a cégek jobb megismerésénél elengedhetetlen. A rendezvényiparban érdekelt közel 1.400 meginterjúvolt vállalat rendezvényfelelősei közül 816 jelezte, hogy szívesen fogadna ajánlatot rendezvényhelyszín: például hotel, panzió, étterem, vagy a nagyobb rendezvényeknél kulturális és sportcsarnokok, múzeumok stb. részéről, illetve teljes körű vagy speciális rendezvényszervező szakcégektől.

Különösen érzékenyen érintette tavaly a válság a szállást nyújtó hoteleket és panziókat, amelyek bevételének egyharmada származik az üzleti turizmusból. Felméréseink szerint korábban a rendezvényt tervezők több mint egyharmada mondta, hogy szükséges a szállásfoglalás, most alig több mint egynegyedük, az idén már „csak” 24 %-uk. Így a magán személyek megszerzéséhez hasonlóan a céges szállóvendégekért is igen nagy harcra lehet számítani. 2008-ban például még 490 vállalat, tavaly már csak 260, most pedig mindössze 160 rendezvényese jelezte, hogy többnapos programot terveznek és szállást is kérnek. A rendezvényfelelősök nyitottságát bizonyítja, hogy az ajánlatot szívesen fogadó 816 cégből (2 kivételével) mindenki megadta közvetlen e-mail címét is, amelyre legálisan lehet ajánlatot küldeni és ez nem jelent törvényellenes spamelést!

A tavalyihoz hasonlóan az idén is az derült ki, hogy a vállaltok több mint 90 %-ának nincs elkötelezett partnere. Vagyis bármennyire is fontosak a személyes kapcsolatok, de a cégek nyitottak, és – mivel a megszorítások miatt csökkennek a rendezvényes költségvetések - egyre jobban megnézik, hogy milyen helyszínen és kivel bonyolítják le az eseményt. A rendezvények fajtáját tekintve 40 % tervez valamilyen fogadást, partyt, vacsorát, 19 %-uk kiállítást, bemutatót, 16 %-uk ügyfél- vagy vevőtalálkozót, promóciós rendezvényt – e területek aránya hasonló a korábbi évek arányához. A korábbi évek nagy fellendülése után a tavalyhoz hasonlóan csak 11 % lesz a tréningek, továbbképzések csapatépítések aránya, és a tavalyi 15 %-ról 10 %-ra csökken a konferenciák, kongresszusok aránya.

A költségvetést vizsgáló kérdésre a cégek fele tudott konkrét összeget mondani, egyharmaduk még nem tudja pontosan.(Tavaly pont fordítva, 32 % saccolta meg az összeget és 51 % hezitált.) A konkrét összegek említése jelezte, hogy még a megtartandó rendezvények büdzséje is kisebb lesz: tavaly közel a felük (47 %), az idén viszont már 2/3-uk (65 %) mondta, hogy egymillió forint alatt költenek, (45 % 500 ezer Ft-nál kevesebbet). A cégek több mint 1/3-a viszont egymilliónál többet költ, s 9 % több mint 5 milliót.

A nagyobb rendezvényeken a konkrét programok még csak most körvonalazódnak, persze azért következtetni lehet a tavalyi szereplőkből is. A rendezvényeket főleg a hagyományos produkciók színesítették: így zenei programok az operától, a musicaleken keresztül a popzenéig. Tavaly is nagy sikert arattak az ismert nevek: például az Adagio trió, Tátrai Tibor, vagy a megasztárosok közül Tóth Vera és Gabi. Sok rendezvényen neves humoristák biztosítják a jó hangulatot: az Irigy hónaljmirigy, Maksa Zoltán, s mind többen hívták meg az új műfaj, a stand-up comedy, így a Duma Színházak képviselőit. De sokhelyütt volt bűvész, gyakran táncbemutatók: néptáncosok, hastáncosok, karibi show és persze a pénzesebb cégeknél nem maradhatott el a lézer show és a tűzijáték. Népszerűek az autó-, limuzin-, gokart- vagy épp kamionos bemutatók, a gyerekeknek pedig a légvárak, ugráló eszközök és még a kisállat-simogató programok is.

A korábbi években a szakemberek még gyakran a különböző telefonkönyvekben, szaknévsorokban próbáltak utána nézni, hogy kit is lenne érdemes megkeresni, mint tervezett rendezvényük helyszínét vagy szolgáltatóját. Napjainkban azonban természetes, hogy az interneten pár perc alatt kaphatják meg a választ, méghozzá sokkal részletesebb információval. A legnagyobb ilyen internetes rendezvényszervezői portál a PROMO DIREKT által üzemeltetett www.eventer.hu, ahol közel 8 ezer helyszín valamint egyéb szolgáltató található (6 ezer hotel, panzió, étterem és más helyszín, továbbá 2 ezer teljes körű rendezvényszervező vagy catering, technikai, szállítási, személyzeti, produkciós stb. cég). Segítségével a szolgáltatók és az érdeklődő felhasználók is fontos aktuális információhoz juthatnak a legújabb szakmai hírekről, kiállításokról, rendezvényekről. A rendezvényszervező vállalatok egyrészt pontosabb képet kaphatnak a szakmáról, konkurenseikről (az aloldalak, - mintegy tömör honlapok - sokat elárulnak a szolgáltatásokról, a referenciákról, a stílusról), másrészt találhatnak olyan új partnereket, akikkel együttműködve még színvonalasabb szolgáltatást tudnak nyújtani. A felhasználók pedig gyorsan tudnak válogatni a helyszínek és a teljes körű vagy speciális szolgáltatást kínálók között.

A PROMO DIREKT, mint adatbázis marketing szakcég egyúttal vállalja a különböző nagyobb rendezvények résztvevőinek előzetes megkeresését, hogy pontosabban meg lehessen határozni, hány főre lehet számítani, hány személyre kell ételt, italt vagy ajándékot rendelni. Ez egyúttal jól szolgálja a cégek adatbázisának ellenőrzését, frissítését, kiegészítését.

A PROMO DIREKT mintegy 5 ezer (!) érdemi nagyvállalat részletes rendezvényes adataival rendelkezik, (4.300 e-mail címmel), s közülük 2.500 fogad rendezvényhelyszínre vagy lebonyolításra ajánlatot engedélyezett e-mail címére. S ez igen jól reprezentálja a mintegy 12 ezer félmilliárdnál nagyobb éves árbevételű nagyvállalati szegmenst.

Az országos felmérésről és a rendezvényes adatbázisokról további információt (mintát és statisztikát) kaphatnak e-mailben: szentirmay@promo-direkt.hu vagy a 1/235-0317-es telefonon.

Vissza Velemeny Tovabbkuldes Nyomtatas

Vélemények, hozzászólások a cikkhez

ohdylpdiqb (kjudv@rvruibo.com) 2010. június 10. 19:01
gwsaupkcrdynpkh http://nbxrlzlatgkjxzs.com [url=http://bhpbfijtnnwunir.com]covrqxeygjufoow[/url]

http://www.tigblog.org/group/bladdersupportcatsfda/#428 (http://www.tigblog.org/group/bladdersupportcatsfda/#428) 2010. március 13. 08:45
Hello! and discount calming chews large dogs and http://www.tigblog.org/group/calmingchewslargedogsfda/#901 discount calming chews large dogs and zhxxyn and

http://www.tigblog.org/group/biaxinfda/#186 (http://www.tigblog.org/group/biaxinfda/#186) 2010. március 13. 08:45
How are you? and acompliex without prescription and http://www.tigblog.org/group/acompliexfda/#40 acompliex without prescription and =)) and

http://www.tigblog.org/group/aldactonefda/#812 (http://www.tigblog.org/group/aldactonefda/#812) 2010. március 13. 08:45
How are you? and cheap aricept and http://www.tigblog.org/group/ariceptfda/#9 cheap aricept and 2009 and

url (url) 2010. március 12. 15:35
Hello! and amantadine online and http://www.tigblog.org/group/amantadinefda/#290 amantadine online and ieiogh and

url (url) 2010. március 12. 15:35
How are you? and cheap atorlip 10 and http://www.tigblog.org/group/atorlip10fda/#320 cheap atorlip 10 and 8-[[[ and

url (url) 2010. március 12. 15:35
How are you? and order anabol-amp and http://anabol-ampfda.eventbrite.com/#906 order anabol-amp and 8OO and purchase abana and http://abanafda.eventbrite.com/#567 purchase abana and =)) and

DGkjHMaJyZcFfZrkV (ykesod@zhancu.com) 2010. március 10. 03:05
OniyeA aqwniywsixqt, [url=http://rdojppmgtefr.com/]rdojppmgtefr[/url], [link=http://ezsdvksbheoe.com/]ezsdvksbheoe[/link], http://izedjnbccbbo.com/

Vegyes Új magyar ügyvezető igazgató a FrieslandCampina romániai leányvállalatánál
2010. május 11. 23:54
(BTL.hu)2010. április 1-jével Szautner Péter személyében új ügyvezető igazgatót neveztek ki a FrieslandCampina romániai leányvállalatánál. Több, mint 100 millió euró éves forgalommal és olyan erős márkákkal, mint a Milli, Napolact és a Dots, a FrieslandCampina a román tejipar piacvezető vállalata.
Event Közös cél a minőségi és egyedi szórakoztatás - érintetti fórumot tartott a Coke Club
2010. május 11. 23:52
(BTL.hu)Első alkalommal tartott érintetti fórumot a siófoki Coke Club. A Balaton-parti városban megrendezett párbeszéd során a Coca-Cola Magyarország és Siófok város közötti 14 éves együttműködés tanulságairól, eredményeiről, valamint az idei szezon kihívásairól, újdonságairól beszélgettek. Közös célként határozták meg a minőségi vendéglátás és szórakoztatás fejlesztését.
Vegyes Reklámzajban megoldás a bizalomépítés
2010. május 11. 23:51
(BTL.hu)Nem vitatható, rendkívül nagy reklámzajban élünk! Borzasztóan nehéz a kkv-knak magukra felhívni a figyelmet, nagyon nehéz kitűnni a konkurensek közül, új vevőket találni, sőt gyakran a régieket megtartani. Éppen ezért, gyakran találkozni hihetetlen...
Internet Megújult formában a Prim Online
2010. május 11. 23:51
(BTL.hu)Külsejében és szolgáltatásaiban is megújult a Prim Online, Magyarország legrégebbi, ma is aktív informatikai hírportálja. Az átalakított szerkezetnek köszönhetően mostantól egy közös ernyőportál fogja össze a népszerű Prim.hu, Hírek.com és Letöltés.com domaineket. A megszépült külső mellett...
Internet Innovatív eszközök a kirowskitól a T-Mobile szélessáv kampányában
2010. május 11. 23:50
(BTL.hu)A kirowski által készített interaktív kiterjesztett valóság (Augmented Reality) alkalmazás és történetválasztós YouTube videó színesítette a T-Mobile mobil szélessáv kampányát. Az új lehetőségek és innovatív megoldások elkötelezett híveként a T-Mobile különösen nyitott volt arra...
Integralt kommunikacio Újra erős alli megjelenés a patikákban
2010. május 11. 23:50
(BTL.hu)A GlaxoSmithKline 2009-ben jelent meg új termékével a magyar piacon. A 2010-es kampányához kapcsolódó POS anyagok tervezésére és produkciójára tendert írt ki. A legfőbb kihívás a hatékony megoldások mellett a rövid szállítási határidő volt. Az erős versenyből a hazai és regionális résztvevők közül a ::progressive:: reklámügynökség került ki győztesen.
Ugynoksegek Megalakult a Havas Digital Hungary
2010. május 11. 23:50
(BTL.hu)Full service digitális ügynökséget alapított a Havas Csoport Magyarországon. Az új cég az MPG Hungary és az Euro RSCG Budapest közös vállalkozásaként indult.
Ugynoksegek T-Home tendert nyert az Extreme
2010. május 11. 23:49
(BTL.hu)Az Extreme Rendezvényügynökség örömmel jelenti be, hogy megnyerte az T-Home Gyereksziget szervezési jogára kiírt tendert. A T-Home Gyereksziget idén 5. alkalommal valósul meg az Extreme szervezésében, és 2010. június 5-27-ig minden szombaton és vasárnap várja az érdeklődőket.
Vegyes A válság után a vevők soha sem lesznek ugyanazok - Wolf Gábor tudósítása a Dallasból
2010. május 11. 13:07
(BTL.hu)A napokban érkezett haza az Egyesült Államok legnagyobb kisvállalati marketing eseményéről Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója. A 2010. április 29-május 2 között Dallasban megrendezett konferencia legfrissebb kisvállalati értékesítés és marketing trendek kerültek bemutatásra. Az eseményen...
PR Nemzeti ölelés az egyenlő esélyekért
2010. május 11. 12:57
(BTL.hu)Több, mint 800-an gyűltek össze május 8-án a Nemzeti Színházban a DOWN Egyesület által szervezett „Mindenkinek becsengettek” program záró rendezvényén, amelynek keretében ép és fogyatékos gyerekek, szülők és tanárok a nap végén együtt ölelték át a Nemzeti Színházat.