| |
|
|
| |
Ugyan divat a CSR, de a válság ellenére sem elég népszerű | 2009. február 4. 14:00 |
|
|
| |
(BTL.hu)Nagy divat a CSR, de a felelős szemlélet népszerűségét még a válság sem hozta meg. A csr képzésben való részvétel esetében még mindig az egyéni motiváció a domináns, a vállalati szféra egyenlőre alszik. Tavaly októberben indult Magyarországon először...
CSR menedzsment - vállalati felelősségvállalás képzés diplomásoknak. Akkor 18-an kezdték meg első félévüket a BKF szakirányú képzésében. Azóta mintha mi sem történt volna Magyarországon, a február közepén induló új csoport hasonló létszámmal, elsősorban egyéni motivációk miatt fejlődni akaró hallgatókkal kezdi meg a képzést. Az egy éves kurzuson a hazai CSR szakma reprezentánsaival találkozhatnak a jelentkezők: Braun Róbert a Braun&Partners alapítója, a navyblue europe ügyvezetője; Tóth Gergely, a valóban felelős vállalat c. könyv szerzője, a KÖVET Egyesület főtitkára; Dr. Szeles Péter, a Magyar Public Relations Szövetség elnöke; Dr. Ligeti György Phd, a Kurt Lewin Alapítvány elnöke, a csr vállalati felelősségvállalás c. könyv szerzője; Dr. Vass László, a BKF rektora, az Első Magyar Lobbi Szövetség alapító elnöke, a Menedzserek Országos Szövetségének választmányi tagja és Szondi György a Leeds Business School docense, nemzetközi csr szakértő alkotja az oktatói gárda gerincét.
A vállalati szférából többek között Nagy István Ottó, az Ernst&Young üzleti tanácsadás üzletág igazgatója, Dr. Takács Ildikó, a Reklám Világszövetség Alelnöke, a Trigránit elnöki tanácsadója, a Príma Primissima program vezetője, Sélei Annamária, a dm személyzeti vezetője beszél az alkalmazott jó gyakorlatokról.
A hallgatók az első félévben CSR elméletet, fenntarthatóságot, üzleti etikát és társadalmi esélyegyenlőséget tanulnak, a második félév már elsősorban a gyakorlati foglalkozások keretében telik, ahol felelős vállalatirányítás mellett, CSR stratégiaalkotást, a CSR kommunikációját gyakorolják, illetve a best practice keretében számos esettanulmányt ismernek meg. "Elgondolkodtató, hogy elsősorban nem a válságban leginkább érintett pénzügyi szektor kopogtatott az ajtónkon, hanem néhányan a civil és tanácsadói szféra képviselői közül, de legtöbben a felelős magatartásra érzékeny egyének közül jelentkeztek a képzésünkre. Ők azok akik a szemünk előtt formálódó új világ megújuló vállalati-társadalmi szemléletét szeretnék megérteni, annak szakértői szinten alakítóivá kívánnak válni. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan a gazdaság különféle szereplői is megjelennek a képviselőik által a programban, hogy jobban értsék, hogyan alakul a vállalatuk szerepe ebben a változó gazdasági-társadalmi környezetben. Nyilvánvaló szeretnének jó gyakorlatokról hallani azoktól, akik elől járnak a felelős magatartás témában." - nyilatkozta Perlaky-Papp József a BKF CSR menedzsment képzésének szakmai vezetője. |
|
| |
|
|
|
|
| |
A twitterezők uralják a közösségi médiát? |
|
| |
2010. április 26. 14:43 |
|
| |
(BTL.hu)A twitterezők és a MySpace tagok a legnagyobb közösségi média fogyasztók, ők azok, akik jellemzően a legtöbb hasonló oldalra regisztrálnak – többek között ez derült ki a Monddmeg.hu véleményformáló közösségi portál villámkutatásából.
|
|
|
|
|
| |
Merre tart ma Magyarország? - Bokros és Varga egy katedrán |
|
| |
2010. április 19. 14:12 |
|
| |
(BTL.hu)A választásokat követő időszakban Bokros Lajos, Varga Mihály, László Csaba, Szalay-Berzeviczy Attila is egy katedrára áll az országot érintő húsbavágó kérdésekkel kapcsolatban az első ízben induló Befektetési mesterkurzuson. Többek között hazánk...
|
|
|
|
|
| |
Összefoglaló a III. Marketing Szuperkonferenciáról |
|
| |
2010. március 30. 14:17 |
|
| |
(BTL.hu)A hét végén került megrendezésre Budapesten a III. Marketing Szuperkonferencia 150 kis- és közepes vállalkozás részvételével. A Marketing Commando által szervezett két napos esemény témája „Az új vevők szerzésének fejlettebb technikái” volt, valamint kiosztották az Év Marketingese díjat.
|
|
|
|
|
| |
Adagio, Duma Színház és chippendale show...Visszafogott rendezvények |
|
| |
2010. március 4. 15:04 |
|
| |
(BTL.hu)A tavalyi 30-40 %-os visszaesés után az idén további 20-30 %-kal csökken a rendezvényes piac, a programok most még szerényebbek lesznek. Ugyanakkor a jóval kevesebb érdekelt cég 60 %-a, vagyis 800 vállalat szívesen fogadja a helyszínek és a rendezvényszervező cégek ajánlatát, s ehhez...
|
|
|
|
|
| |
Beszámoló az I. Marketing Expo-ról |
|
| |
2010. február 8. 15:19 |
|
| |
(BTL.hu)„A sikeres marketing kulcsa az új eszközök alkalmazása". Több, mint 1000 kkv cégvezető részvételével került megrendezésre január 21-én csütörtökön az I. Marketing Expo. Az év legnagyobb kkv-marketing eseményének különlegessége, hogy az egész napos előadások mellett...
|
|
|
| |
A KKV-szektor üzleti döntéshozói – Másállapot? |
|
| |
2009. december 1. 15:30 |
|
| |
(BTL.hu)Ugyan alig néhány éve annak, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások gazdasági helyzete, kilátásai és szerepe felkerült a politikai egységfrontok által gyakran érintett témakörök közé, a tíznél több, de 250 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató társaságok már a rendszerváltás óta domináns szerepet játszanak hazánkban. Számarányukat tekintve ugyan...
|
|
|
| |
Válságos cégajándékozás - Reklámajándék piackutatás 2009 |
|
| |
2009. november 9. 14:43 |
|
| |
(BTL.hu)A recesszió miatt csökken a céges ajándékozási kedv és az ajándékozásra szánt összeg. Továbbra is a nagyvállalatok körülbelül egyharmada vásárol karácsonykor nagyobb tételben reklámajándékot, döntően hagyományos termékeket, viszont lényegesen kisebb lett...
|
|
|
| |
Tinik a múzsák vonzásában - Média-, és kultúrafogyasztás |
|
| |
2009. október 20. 15:07 |
|
| |
(BTL.hu)A fiatalok több mint fele minimum napi két órát internetezik és egyharmaduk sohasem olvas könyveket. Akik mégis olvasnak, azok átlagosan heti öt órát szánnak erre, és főleg a kalandregényeket kedvelik. A Fanta TrendRiport felmérése alapján...
|
|
|
|
|
| |
Hol és mennyit érdemes hirdetésre költeni? Hogyan érjük el, hogy nálunk hirdessenek? |
|
| |
2009. szeptember 23. 14:37 |
|
| |
(BTL.hu)Vitatott, hogy gazdasági válság idején több vagy kevesebb reklámköltést javasolnak-e a szakemberek? Ahol a reklámköltések mértéke nem csökken, a stratégia ott is biztosan átalakul, és a legfontosabb kérdés az lesz: hogyan tudjuk minimálisra szorítani a nem potenciális vevők elérését? Mindebben nyújt segítséget...
|
|
|
|